Rólam

 

Pollák Jánosnak hívnak.

A legfőbb emberi értékem, hogy őszinte vagyok –NAGYON! Kimondom, amit gondolok.

29 évet töltöttem a vendéglátásban, egészen 2018 decemberéig, amikor is rájöttem, hogy ez a terület már nem az én utam. Az utolsó néhány év tapasztalata ihletett meg arra, hogy könyveket írjak, olyan témákról, amelyekkel segíthetek embereknek. Az életről írok, és mellette hétköznapi emberek „észrevétlen függőségével” és kapcsolati, kommunikációs problémáival is foglalkozom. A könyveim is ilyen a témákról szólnak. Ezen kívül pedig tréningeken igyekszem olyan lehetőségeket, módszereket kidolgozni, amelyekkel felismerheti bárki, az önmagában rejlő emberi értékeit.

Boldogan élek a kedvesemmel, és van két csodálatos gyermekem. Meditálok, jógázok, sportolok és folyamatosan tanulok és fejlődök, mert a jó pap is holtig tanul. Sok mindent megtapasztaltam mind a magánéletemben, mind más különböző területeken. Voltak kemény hullámvölgyeim, többször is, de sosem adtam fel, mert a hitem mindig erőt adott. Megtanultam más szemszögből tekinteni az életre; akkor is, ha nem úgy mentek a dolgaim, ahogy elgondoltam vagy ahogy szerettem volna. Mert sokszor szembesít az élet a hibáimmal, ahogy még most is – mert vannak, ahogy mindenkinek. Mégis mindenki úgy tökéletes, ahogy van. Viszont bárki bármikor dönthet úgy, hogy változtat a hozzáállásán vagy a gondolkodásmódján, s így az egész életén. Én meghoztam a saját döntésem, és nem bántam meg, pedig nem volt egyszerű!

A munkám, a könyveim, a blogom is erről szól: az életről, a tapasztalataimról, valós témákról, amivel adhatok valami értéket bárkinek, akit érdekel az én meglátásom a világról. Másképp látok dolgokat, más nézőpontokból vizsgálom az életet. Számomra a legfontosabb, hogy vállalom a véleményem, őszintén, mert mindig az egyenes a legrövidebb út. Tudom, mert megtapasztaltam, hogy követünk el hibákat, kisebbeket és nagyobbakat egyaránt, de ebből tanultam meg, hogy mindig van választásom, és mindig van új lehetőségem is.

 „Piros vagy kék kapszula?”

Én kíváncsi vagyok, milyen mély a nyúl ürege. Megéltem a mélységet, hogy a magasságot is megtapasztalhassam! Ez vagyok én, vállalom!

Köszönöm.

Üdvözlettel: Pollák János

Ui:. Ha elolvasta a könyvem, vagy egy cikkemet, ossza meg velem, mondja el bátran a véleményét, mert érdekel és fontos számomra, mit gondol ön az adott témáról! Nem baj, ha nem értünk egyet, ettől ilyen színes a világ és a benne élő emberek!