Sokszor eszembe jut az gondolatfoszlány, hogy vajon mit jelent az a szó az embereknek, hogy érték, és mit jelent az, hogy ember. Vajon kinek mit mondanak ezek a "szavak", és együtt milyen viselkedési formákat tudnak hozzá társítani? Emberi érték...

Sokan úgy tartják, hogy mi, emberek gyarlók vagyunk, és nem tudunk semmit sem megbecsülni. Elveszítünk dolgokat és nem tudjuk az értéküket, nem tudunk örülni úgy és akkor dolgoknak, ahogy vannak. Egymásról már ne is beszéljünk…

Sokszor csak annak látjuk meg a valódi értékét, amit már elveszítünk. Sőt, ott van a másik oldal is, hogy azt tartjuk értékesnek, ami nem a miénk, amit még nem kaptunk meg. Persze mikor megkaptuk, hamar elveszíti az értékét, nem lesz már érdekes. Ami a birtokunkban van, vagy amiről azt gondoljuk, hogy birtokoljuk, azt viszont képtelenek vagyunk megbecsülni és sokszor nagyon könnyelműen bánunk vele, elherdáljuk, mert majd úgyis jön egy újabb, egy érdekesebb, valami olyan, ami nem a miénk…

Az életben egy dolog állandó, az a változás…

Mindig, minden változik, ahogy mi magunk is változunk, még akkor is, ha néha nem szeretnénk. Ahogy akkor is változnak a dolgok, ha nem hozunk meg egy döntést, amit szívünk vagy eszünk szerint megtettünk volna. De nem mertük meghozni, mert nem volt hozzá bátorságunk. Akkor mégis mi hozza a változást? Pontosan az, hogy nem éltünk a lehetőséggel, ami ott volt előttünk. Lehet, hogy az élet tálcán kínálta, csak szándékosan elmentünk mellette… Ez a „jó így, ahogy van állapot”, amelyben annyi ember szenved napjainkban. Az a bizonyos hosszú egyenes sor, amelyből ciki kilépni. Miközben áll a sorban azt érzi, hogy szeretne változtatni valamin az életében, meghozni egy fontos döntést, de mégsem teszi meg.

Azt hiszem megérett a fejemben egy szép piros alma a jelenlegi helyzet gyümölcsöskertjében.

Mire is gondolok? Több embertől is hallottam mostanában azt a mondatot, hogy: mikor lesz már vége ennek a „HÜLYE helyzetnek”? Úgy unom már, ez így olyan ROSSZ…

Értem én, viszont… Tudsz rajta változtatni?- kérdezem. Nem – hangzik a válasz…

Pedig de…

Amikor elmész egy áruházba vásárolni, akkor a látvány, az árak, a minőség, a márkanév vagy éppen az aktuális akciók tükrében vásárolsz, igaz? De hogy függ ez össze ezzel a mostani helyzettel? Egészen egyszerűen… Minden árucikken ott van rajta egy vonalkód, vagy egy QR kód, amit az eladó, az árufeltöltő, a bolt tulajdonosa vagy bárki, akinek ez a dolga, elhelyezett rajta.

Egész egyszerűen FELCÍMKÉZTE! De miért?

„Bezzegazénidőmbenezmásképpvolt!”…

Hányszor elhangzik ez a mondat egy ember életében. Igen, a tiédben is, az enyémben is. A kérdés csak az, hogy nekünk mondták a szüleink, vagy már mi mondtuk a gyermekeinknek, mint szülők? Esetleg mindkettő…

A 21.században nem egyszerű gyermeknek lenni. Én őszintén örülök annak, hogy a 80-as években élhettem meg a gyermekkorom. Anyám szerint nem voltam jó gyerek, néha bajba kerültem, rengeteg csínytevésben benne voltam, és a felfedezésekből eredendő sérüléseim száma sem volt elenyésző… De színesebbé tették a gyermekkorom, és sokat tanultam belőlük, plusz édesanyámnak köszönhetően felnőtt emberré váltam és családapa lettem. Emlékszem gyermekként garázsok tetején ugrálva fogócskáztunk, jégbicikliztünk a befagyott tavon, hungarocell táblán szörföztünk a patakban, saját készítésű csúzlival lőttünk mindenre és a bányatóba jártunk titokban fürdeni. Mi is csúfoltuk a csúnyákat és cikiztük a gyengéket, vagy volt, hogy minket zrikáltak a nagyobbak valamiért, s ha úgy alakult elcsattant néhány kemény pofon is. Nem mindegyikre vagyok büszke, de ezek a dolgok benne voltak a pakliban és akkor úgy volt a normális. Manapság elsősorban a Facebook függőség, a non-stop chatelés meg a videómegosztók "értékes tartalmai" a trendi - tisztelet a kevés kivételnek! - , az influenszerek a sztárok, és persze a virtuális, digitális létezőség a trendi. Amúgy még sorolhatnám. Nagyon megváltozott a világ.

Természetesen a mai gyerekeknek ez a természetes, ők ebbe születnek bele, és a szüleiknek kell(ene) ezt a megváltozott, felgyorsult, egyre inkább az online térben zajló gyermekkorban segítséget nyújtani a gyermekeiknek. Emlékszem, ha én késtem a hazaéréssel vagy feleseltem, bizony előfordult, hogy egyszer-egyszer szó szerint a fal adta a másikat. Akkor az volt az elfogadott, most pedig az, hogy a szülőknek egyre kevesebb az idejük a gyerekkel foglalkozni, így a közösségi vagy a szociális média ossza inkább a pofonokat a gyerekeknek. Ők pedig ezt viszonozva másokon töltik ki a dühüket, a szorongásukat, sokszor arc nélkül, trollkodva.

Viszont azt mindenképpen meg kell érteni, hogy nem a gyermekeink változtak meg, ők csupán megszülettek és ahogy anno mi is gyermekként, ők is csak próbálják felvenni a világnak az aktuális ritmusát, folyamát. Az egy másik dolog, hogy a szülőknek kell(ene) megtalálni az egyensúlyt az online világ és a valódi emberi értékek között, megtartva a személyes kapcsolatok és a személyes kommunikáció fontosságát, és ezeket átadni a gyermekeiknek. No, hát ebből látszik, hogy szülőnek sem egyszerű lenni.

Napjainkra a példaképek is átalakultak a világ és a trendek folyamatos változásával együtt. Ma már nem kell valakinek valami őrült nagy dolgot véghezvinnie, ami valódi értéket is képvisel ahhoz, hogy példaképpé váljon, és ő legyen egy követendő példa a fiatalabb generáció számára. Erre ott vannak példaként az influenszerek vagy a celebek. De ez is a jelenlegi korhoz tartozik, ahogy anno mi a posztereket gyűjtöttük és a szüleink idegrohamot kaptak, mikor a tapétával együtt letéptük és cseréltük a posztert az újabb példakép óriás-fotójára… Ma már vagy nyíltan, vagy titokban még lefekvés előtt az alvásidő rovására a gyerekek a közösségi oldalaikon lájkolgatják a trendeknek megfelelő bálványaikat.

Természetesen ahogy a világ trendjei változnak, úgy változnak velük együtt az emberek is, a gyermekek is, és megjelennek újabb és újabb veszélyek is. Gondolok itt például a cyber bullyingra vagy éppen a már hírhedt „kihívásos játékokra”. A Snapchat-diszmorfia is egyre gyakoribb jelenség már Európában is, ahogy megjelentek a mobilozás és a számítógépes játékok túlzott használata okozta betegségek is. Persze ettől még nem lesz könnyebb megélni, vagy ma inkább túlélni a gyermekkort a maga korának megfelelő intenzitásával. Édesanyám mindig azt mondta: ha elesel, állj fel, és menj tovább, a seb pedig begyógyul. Igaza volt, ahogy abban is, hogy régebben a legnagyobb veszély, ami leselkedett ránk, az a saját figyelmetlenségünk és a vakmerőségünk volt. S bár gyermekként sokszor estünk-keltünk, mint a „Kelj fel-Jancsi”, néha még féltünk is, de otthon sosem aggódtak, hogy nem érünk haza. Napjainkra kevesebb hasonló fizikális sérülésnek, veszélynek vannak kitéve a gyerekek, hiszen a legtöbb idejüket már online töltik. Ott viszont megannyi veszély leselkedik rájuk, amiről legtöbbször sem nekik, sem pedig a szüleiknek nincs kellő mennyiségű és releváns információjuk.

Régebben is volt alkohol, cigaretta, és lassan megjelentek a drogok is, de sose adták a kezünkbe a szüleink ezeket a szereket, hogy na most márpedig igyál, cigizz és drogozz is! Ma viszont az egyik legnagyobb veszélyforrást, ami komoly függőséget okoz, viszont pont mi, szülők adjuk a gyermekeink kezébe. Gyere, veszek neked egy telefont, korlátlan internethozzáféréssel, mert akkor leszel király, ja, bocs, „trendi” az iskolában, meg a haverok között… Igen, tudom, ez hozzátartozik a mai gyermekkorhoz és a mai trendi világnézethez is, és jaj, ha nem kapja meg a gyerek, akkor kiközösítik az iskolában… Mert  ahogy most a trendi digitális őslakosok mondják, ha valaki lemarad, az halottnak van nyilvánítva. Ez a mai digitális gyermekkor…

Ami pont ettől nem olyan, amilyenre egy gyermeknek a normális fejlődéséhez szüksége lenne. Kevesebbet foglalkoznak önmagukkal, kevesebb a személyes kapcsolat, az egymással fizikálisan megélt élmények, a valódi minőségi idő, és sajnos sokkal kevesebb az őszinteség, a bizalom, a tisztelet, a becsület és a figyelem egymás között...  Olyan világban élünk, amelyben úgy hisszük és úgy gondoljuk, hogy ismerjük a gyermekeinket. De be kell látnunk, hogy több titkuk van előttünk az online térben, mint amennyi nekünk volt, ha volt egyáltalán a szüleink előtt. Keveset tudunk a világukról, és az ő gyermekkoruk „bibliája”, az ő közösségi hitrendszerük egy olyan virtuális világból építkezik, amelyben kevesebb a valódi érték, mint régebben.

A gyermekkor örömteli és játékos mivoltát elkezdte átvenni a technika vívmányai által kínált azonnali örömszerzés a felgyorsult, rohanó világban. Amely leegyszerűsíti a valódi élményekben gazdag gyermekkor és annak érzelmeinek megélését, és helyette egy gyors szükséglet kielégítésre szolgál leginkább. Ez lett a 21. században a tartalmasnak látszó gyermekkor. Mi, szülők, pedig olykor tágra nyílt szemekkel csodálkozunk, hogy hova tűnt az általunk sok évvel ezelőtt oly izgalmasnak megélt gyermekkor. Amelynek valós történeteit gyermekeink hallgatják értetlenül csodálkozva, tágra nyílt szemekkel, mikor elmeséljük nekik. A záró kérdés pedig nem is lehet más, mint az, hogy unokáinkra, vagyis a gyermekeink gyermekeire milyen gyermekkor várhat?

www.pollajk.hu

Facebook: Pol”lájk”. Közösségi érték(t)rendek

A szivárvány az egyik legkülönlegesebb természeti jelenség, amelyet ismerünk. Mondhatnám, hogy fura egy jelenség, hiszen, két teljesen ellentétes körülmény idézi elő. Nem csak napsütés kell a megjelenéséhez, kialakulásához, hanem esőcseppek vagy páracseppek is, ahogy a nap fénye prizmaszerűen megtörik rajtuk és ekkor színeikre bomlanak és kialakul a színképük vagy más néven a spektrumuk. Igazán különleges és egyedi látványt nyújt minden alkalommal, amikor megjelenik az égbolton, éppen egy vízesés közelében vagy bárhol máshol. Viszont, ha nem a természetbeli kialakulása alapján figyelem meg, hanem mint szimbolikus jelképként gondolok rá, akkor számos más területen is találkozhatok vele. A népmesékben általában egy másik világba vezető utat jelent, a vallásokban az égbe, a mennyországba vezető utat szimbolizálja, és a mitológiában is számos különböző csodálatos jelképként jelenik meg, ahogy összeköt például két világot. Emellett a béke és a sokszínűség szimbóluma is. Számomra viszont a szivárvány a romantika jelképe.

Miért éppen a romantika?

Manapság, a 21. században sokan úgy gondolják, hogy már nem divat romantikusnak lenni. Sokan nem is tudják talán, hogy mit is jelent egyáltalán ez a kifejezés, vagy viselkedés, és milyen fontos és mély, őszinte érzések és igazi értékek vannak mögötte. Pedig egy több éve tartó házasságban, vagy egy éppen alakuló párkapcsolatban is egyaránt fontos lenne a romantika megélése. Ahogy mondani szokták, nem „megszerezni” nehéz a szerelmet és a boldogságot, hanem megtartani egy párkapcsolatban. Eleinte mindenki igyekszik a legszebb, a legjobb, a legideálisabb arcát mutatni a másik embernek, de valahogy idővel mégis a tenni akarás megváltozik. Ahogy telik az idő, lassan átveszik a szerepet, és előtérbe kerülnek a hétköznapi problémák, amelyek elterelik a figyelmet arról, hogy legyen kedve a pároknak önmagukkal és a párkapcsolatukkal, a házasságukkal foglalkozni. Pedig egy kapcsolattal ugyanúgy foglalkozni és törődni kell, mint egy autóval, vagy mint egy virággal, amelyet szeretnénk, hogy fejlődjön, és szépségével és illatával beragyogja az életünket. Régebben az udvarlás elképzelhetetlen volt romantika nélkül, ahogy egy párkapcsolatban vagy egy házasságban is rendszeresen fontos szerepe volt.

A 21. század, az online világ Kánaánja, az azonnal kielégíthető ingerek, a tiltott vágyak és a titkos chatháborúk földje. Manapság elmondhatjuk, hogy aki meg akarja csalni a párját, annak nincs túl nehéz dolga. Még akkor is kijelenthető ez a tény, ha nem feltétlen kell hozzá a technika vagy a közösségi média. Bár amíg régebben csak személyes ismerkedés formájában történhetett meg egy ilyen viszony kialakulása, addig a mai világban már online is megtörténhetnek az első lépések. Persze ehhez kell az is, hogy az egyik, vagy akár mindkét fél valamiért máshol keresse azt az érzést, izgalmat vagy egy kalandot, amit a saját párkapcsolatában nem tud vagy nem akar megélni. Ez legtöbbször arra készteti, hogy belevágjon egy új, titkos viszonyba. Ingerekből nincs hiány a mai világban, hiszen mindkét nem képviselői megtalálhatják a számukra első gondolatra izgalmasabbnak tűnő, újabb ingerekkel tarkított vágyat, titkos kalandot.

Immár két hónapja tart az emberiség "ébredése", de nálam korábban indult meg ebben az évben. Még januárban, vagyis 2020 legelején, mintha tudták volna, hogy valami durva dolog még történni fog. Nem tudtam mire vállalkozom, de ott belül tudtam, hogy nem lesz könnyű. Egy hónapos tisztítókúrával indult, amely komoly erőpróba volt minden szempontból. Mind fizikálisan, mind lelkileg, mind szellemileg. Voltak dolgok, amik kikerültek ezalatt az idő alatt az életemből, és jöttek olyan helyzetek, amelyek tanítólag, ébresztőleg kerültek bele hirtelen az életembe. Megérkezett a változás, új utakat láttam, csak fel kellett nőnöm a feladathoz. Ezt tudjuk, hogy nem megy egyik pillanatról a másikra. Kételkedtem is, elsősorban önmagamban, hogy képes vagyok-e végigcsinálni, de összességégben minden dolog a fejlődésem szolgálta. Természetesen a változásokat meg kellett értenem, be kellett fogadnom, és sok régi dolgot, ami már nem segítette az életem, el is kellett engednem.

Most kiderül… Ez egy húzós próba, hogy milyen erős egy komoly párkapcsolat, egy házasság, így, ebben a helyzetben, amikor a nap 24 órájában, heteken át, egyfolytában „el kell viselni a másikat”. Persze a párok foglalkozásától, munkájától függően ez változó lehet. Viszont ez az állapot sok családot érint, főleg úgy, hogy több családban sajnos felüti a fejét a bizonytalanság a jövővel, a megélhetéssel kapcsolatban is. Nem könnyű helyzet, és ahogy mondani szokták, a bajban derül ki, hogy mennyire erős egy kapcsolat. Hogyan lehet otthon egy ilyen helyzetet átvészelni, hogyan segíthet otthon ebben a hosszabb ideig tartó „bezártságban” a romantika? Mit tehetünk azért most otthon, hogy a kötelék, amely eddig összetartott egy párkapcsolatot, házasságot, az ne gyengüljön, hanem megerősödjön? Hirtelen megváltozott az együtt töltött idő hossza, és ez sok párkapcsolatban, házasságban szokatlan helyzetet idézhet elő. Érdekes ezt leírni, hiszen egy párkapcsolatban, egy házasságban azt gondolnánk, hogy arra vágyik minden ember, mivel társas lény, hogy minél több időt töltsön el együtt a társával, akit szeret, akit választott. Mégis most, amikor ebben a kötelezően „maradjotthon” szituációban ez megvalósult, meg kell tanulni helyén kezelni ezt a helyzetet.

Ebben az időszakban, most mikor leginkább a „maradjotthon” és a Home Office időszakát éljük, a kommunikáció és az online tudástér használata is előtérbe kerül. A kommunikáció egyik fajtája a személyes párbeszédek, az otthon maradtakkal, a családtagokkal, amelyek újra felerősíthetik a személyes kommunikáció, a beszélgetések fontosságát. A másik pedig az online kommunikáció azokkal az emberekkel, akikkel most nem tudunk személyesen találkozni, de mégis tartjuk velük ebben a formában is a kapcsolatot. Az online kommunikáció használatával kapcsolatban az egyik nap megtapasztaltam egy számomra egészen furcsa dolgot. Mikor leültem tanulni a gyermekemmel és a tanárnőnek el kellett küldeni az elkészült házi feladatot online formában, akkor érdekes dolgot figyeltem meg. A kiskamasz gyermekem mikor beírta a mobiltelefonján a felvezető szöveget, hozzáteszem hihetetlen gyorsasággal, akkor sem vesszőt, sem semmilyen más írásjelet nem használt. Természetesen ékezeteket sem, de arra az volt a válasz, hogy: - Minek? Hiszen a szavakat a telefon automata szövegszerkesztője önmagától kijavítja, de az írásjelek így sem kerültek bele a szövegbe. A tanárnő nem mellesleg nyelvtan tanár is.